Kedves Repülő Barátaink!

június 17th, 2015

Ahogy előző írásunkban olvashattátok verseny helyett táborral várjuk azokat, akik június 27 – július 5 között ellátogatnak hozzánk, hogy jó társaságban, jó időben, jó nagyokat repüljenek.

A tábor jellege az üzemnapokhoz hasonlatos, vagyis reggel eligazítás, majd hangárpakolás (nyűgözés, gépösszerakás), feladatkiírás, és felszállás. A tábor idejére kedvezményes vontatási díjakkal számolhattok, ami 1350 forint/percet jelent, illetve Tost rendszerű aggregátorral a műanyaggépek csörlésére is van lehetőség, amennyiben a biztonságos csörlőüzemhez szükséges létszám rendelkezésre áll.

tabor

Szakosztályunk gépeket is tud bérbe adni, ám erre csak akkor van lehetőség, amennyiben az adott napon délelőtt 10 óráig szakosztálytag nem jelentkezik a repülőgépre, hogy azzal feladatot teljesítsen.

A levegőbejutás mellett napi 1050 forint a kemping díja, melyet szakosztályunk a repteret üzemeltető SZKT felé továbbít, és ezen összeg tartalmazza a vizesblokk használatát, valamint a nyűgözést, illetve a szállítókocsik tárolását. Egyéb díj a tábor résztvevőit nem terheli.

Aki sokallja egy verseny árát, ugyanakkor szeretne úgy repülni, mintha versenykörülmények között tenné mindezt, nálunk megtalálja a számítását!

Kedves Repülő Barátaink!

június 17th, 2015

Mivel a mai napig a Flatland Cup 2015 megrendezéséhez szükséges minimális nevezési létszám nem jött össze, a versenyt töröljük, egyúttal kívánunk mindenkinek a többi megmérettetésen jó repülést, és sikeres versenyszámokat. Sejthető volt, hogy az idei zsúfolt versenynaptár elaprózza a mezőnyt, ám ez nem szegi kedvünket, így jövőre ismét várunk mindenkit!

Ám mindettől függetlenül az idei évben sem kívánunk kimaradni a vérkeringésből, ezért úgy döntöttünk, hogy egyfajta Bravo-feladatként tábort rendezünk, melynek árait megpróbáljuk az önköltség felé közelíteni. Ennek részleteiről hamarosan olvashattok oldalunkon.

verseny

Életre kelt a nevezés, tessék bátran jönni!

február 17th, 2015

Örömmel tudatjuk, hogy a menüpontok között elérhetővé vált a regisztráció, így már semmi akadálya annak, hogy a nyáron nagyokat repülhessetek, jó hosszú szárakon! Aki jobban szereti a tetteket, mint a rizsát, az kattintson ide, és már töltheti is a formanyomtatványt (vagy a fejlécben a “Regisztráció” menüpontra).

IMG_7374

Kedves Repülő Barátaink!

február 16th, 2015

Ahogyan az előző években, úgy idén is megrendezésre kerül a Flatland Cup és Területi Bajnokság, méghozzá immáron a kilencedik. Oldalunkon a korábbi évek gyakorlatának megfelelően, minden információt elérhettek, illetve a Letöltés menüpontban hozzáférhető a bulletin magyar és angol nyelven.

Az előző években remek versenynapokat és repüléseket mondhattunk magunkénak, és annak ellenére, hogy tavaly kissé megtréfált minket az időjárás az alacsony alapokkal, talán minden idők egyik legjobb hangulatú Flatland “futamát” könyvelhettük el versenyzői, és rendezői szemszögből is.

A regisztráció hamarosan élesedik, addig is egy kis rövid összefoglaló tavalyról, mindenki őszinte örömére!